Ha ebből az országból emigrálni fogok, tuti, hogy Ausztráliát választom … :)

A január 17–19-ére, az üzemanyag-drágítás miatt meghirdetett Ne vásároljunk benzint! elnevezésű akció hallatán a román pártunk és kormányunk, valamint a multik vezetői folyamatosan hasonlítgatnak. Hasonlítgatják lyukas gatyámat az unióséhoz, sőt nemcsak, hiszen mindent hozzájuk méricskélnek. Szabó legyen a talpán, aki ennyire ki tudja kalkulálni az én életszínvonalamat, és nem is akármilyen stílusban: nyugathoz hasonlítva.

A kalkulálásokkal nem is lenne semmi bajom, csak ez a kényszerhasonulás az unióhoz valahogy sehogy se fér a fejembe, azaz annyiban igen, hogy eladtuk az országot, és úgy kell táncolni, ahogyan fújják. Odaadtuk mindenünket: gatyánkat, tehenünket, disznóvágásunkat és most már a benzinünket is. És mivel maradunk? Hasonlítgatásokkal.

Természetesen pártunk és kormányunk úgy táncol, ahogyan fújják. És ettől aztán felfordul az élet rendje – és nemcsak. A kiállásáról kevésbé híres politikusainknak sokkal könnyebb dolga van, hiszen felveszik a hitelt, elosszák a pénzeket, majd mi, egyszerű parasztok, visszafizetjük valamilyen formában – de ebből is a legbiztosabban, különböző adókban. Egy egyszerű székely paraszti észjárás jutott az eszembe: olyan az ország, amilyen az ember benne. Nem is tudom, kell-e magyarázni, de hogy az egyszerű ember nem jól él, arra bárki mérget vehet.

Szóval kettős életet élünk: folyamatosan hasonlítgatásokban van részünk, miközben lyukas gatyánkat szárítgatjuk hidegben-melegben. Nézzük meg szegény nyugatiakat, mekkora adóterheket rónak rájuk, milyen nehéz számukra elviselni azt, hogy képesek megvenni például egy olyan márkájú autót, amit én, ha ebben az országban kell éljek, bizonyára többszörös reinkarnáció útján sem tudok. Ugyanakkor szegény nyugatiaknak igaz, hogy a válság megcsappantotta például a gazdasági támogatásukat, de nem értem, hogy mégis a romániai üzletek polcai miért az ők cuccaikkal vannak tele? Nálunk meg az adórendszerrel szépen sorba bezáratják a boltokat, vállalkozókat. Szóval kegyetlen életük van szegényeknek, és mégis hozzájuk hasonlítgatnak minket. Nekünk a hagyományos élethez, a pálinkafőzéshez, disznóvágáshoz való jogot szépen sorban megadóztatják, és lassan a csirkeláb is luxusszámba megy.

Visszakanyarodva a benzines „proteszthez”: olvasom a napi sajtókat, hogy már pedig mi egyáltalán ne sírjunk a benzin ára miatt, mert az nem is olyan drága, sőt az unióhoz képest sereghajtók vagyunk. Húha, kaptam fel a fejem… és a vizet. Vezetőink – multik és politikusok – nagyon könnyen beszélnek. Csak egyszerű számítgatást végeztem: ők keresnek (kb.) négyezer „ejrót”, egy átlagkerest pedig (kb.)  150 „ejró”, a benzin ára meg 1,14 „ejró”. Mna ugye, nem is kell matematikazseninek lenni ahhoz, hogy rádöbbenjünk, ki jön ki jobban a hasonlítgatásból.

A minap én is összehasonlítottam magamat magammal. Lelkesítő eredményt kaptam: ha ebből az országból emigrálni fogok, tuti, hogy Ausztráliát választom, ahol oktató leszek, Hogyan kell üres zsebbel ugrálni? címmel iskolát indítok a kenguruknak. Szerintem van jövőm!